Egy nap Milánóban

Milánó tökéletes úticél ha valaki egy napra szeretne elmenni várost nézni. A Wizzair hetente többször indít járatokat Olaszország második legnépesebb városába, és vannak napok amikor ki lehet fogni olyan járatokat, amikor hajnalban indul a gép és visszafele éjfélkor már le is szállunk Budapesten.

Én karácsonyra vettem repjegyet a vőlegényemnek Milánóba. Kettőnknek 15300 Ft volt oda-vissza, ez fejenként 7650 Ft-nak felel meg, tehát olcsóbb mint Debrecen, ahol a teljes áru retúr jegy 8970 Ft/fő.

Az utunk január 21-én kezdődött, amikor is hajnalban elindultunk a reptérre. Milánó kedvelt úticél lehet a focirajongók körében is, mivel a gépen volt egy pár belőlük. A repülőút kb másfél óra, 6:10-kor indult a gépünk és 7:50-re érkeztünk meg, tehát előttünk volt az egész nap hogy felfedezzük a várost. Ha a szerencsés oldalra (és ablak mellé) ülünk a repülőn láthatjuk a napfelkeltét az Alpok felett és csodálatos kilátás nyílik a hegyek között megbúvó olasz falvakra.

  

A Malpensa repülőtér kb 50 km-re van a városközponttól. Akik nem kívánnak borsos árat fizetni a taxiért választhatnak a busz és a vonat között. Mi a vonatot választottuk, elsősorban a kényelem és gyorsaság miatt, oda-vissza 20 eurót fizettünk érte fejenként. Ha valaki drágállja választhatja a buszjáratot is, amivel 16 euró a retúrjegy.

Vonatunk a Cadorna vasútállomásra érkezett be, ahonnan neki is vágtunk városnéző körutunknak. Elsőként a Sforza-kastélyt tekintettük meg, amelynek egy hatalmas park ad otthont. A vár korábban milánói hercegek rezidenciája volt, ma már múzeumok találhatók itt. Mivel szorított az idő mi nem tekintettük meg a kiállításokat csak a belső udvarban néztünk körül.

  

A Sforza-kastély kijáratánál egy gyönyörű szőkőkútba botlottunk, ahol pár közös fotó készítése után mellénk ült egy japán turista és egy képet szeretett volna velünk készíteni. Bár elsőre kicsit furcsálltuk de nem tiltakoztunk. Ezután elindultunk a La Scala felé, amely a világ egyik leghíresebb operaháza. A La Scala kívülről nem olyan impozáns mint a budapesti operaház viszont belülről annál inkább. Sajnos mi csak kívülről csodáltuk meg és nem mentünk be a múzeumba, de akit érdekel és van ideje rá mindenképp fizessen be egy körbevezetésre.

A La Scala-hoz tartozó térről lehet bemenni a Galleria Vittorio Emanuele II passzázsra amelynek másik kijárata a Dóm térre vezet. A passzázs nekünk csak építészetileg volt lenyűgöző, a benn lévő luxusboltok kínálatát már nem tudtuk kihasználni, de akinek telik Guccira vagy Pradara biztos órákat el tud itt tölteni.

  

A Vittorio Emmanuele II sétányról eljutottunk Milánó központjába és egyben leghíresebb nevezetességéhez a Dómhoz. Elsőre talán lelombozó a hömpölygő embertömeg, de hamar hozzászokik az ember. Ami inkább a tömegnél is idegesítőbb azok az árusok.  Mert ugye ahol turisták vannak, ott afrikai árusok is vannak. Van itt minden: kukorica a galamboknak, fotót csinálnak rólad, barátságkarkötőt aggatnak rád. Természetesen először minden free, de amint csinálsz egy képet ahogy a galambot eteted máris mennek hozzád és kérik érte a 10 eurót. Mi sajnos a barátságkarkötősbe futottunk bele kétszer is, akik csak hirtelen megfogják a csuklód, rátesznek egy színes szalagot, levágják a végét és mielőtt két szót szólnál mosolyognak rád hogy donate for Africa. Szóval ajánlatos mindenkinek vigyázni.

Ha kigyönyörködtük magunkat a Dóm látványában akkor ideje belülről is megnézni. A sor ne ijesszen meg senkit, viszonylag gyorsan haladt (legalábbis januárban amikor mi voltunk). A jegyiroda kissé el van dugva, ha szemben állunk a dómmal jobbra kell elindulni és dóm mellett lévő soron van. Ha nem akarunk itt is hosszas időt tölteni a sorbanállással érdemes bankkártyával jegyet venni az önkiszolgáló automatáknál. Ha a dóm tetejére is fel szeretnénk menni választhatunk a Pass A és a Pass B közül, a különbség a kettő között csak annyi hogy lifttel vagy lépcsőn szeretnénk feljutni. Míg a Pass A (liftes verzió) 16 eurónkba kerül, addig a Pass B (lépcsős verzió) 12 euróba. Mi fiatal, jó erőben lévő fiatalok lévén az utóbbit választottuk.

Mint mondtam, ahogy beálltunk a sorba viszonylag hamar bejutottunk a dóm épületébe egy alapos biztonsági ellenőrzést követően. Belülről lenyűgöző látvány fogadott minket. Én mindig is odavoltam a gótikáért, a magas égbenyúló oszlopaiért, a tágas térért, a színes üvegeken beáramló fényért. Mi épp egy mise közben lehettünk benn így hallhattuk a kórust is énekelni.

 

Ha a lépcsős verziót választottuk a feljutáshoz akkor ha a dómmal szemben állunk a bal oldalra kell mennünk. Mi körülbelül 15-20 percet álltunk sorba, amíg elértük a lépcsőket, de ahogy a kiírásokat néztük főszezonban elég hosszasan várakozhatnak a látogatók mivel egy pár méteres szakaszt a sorban elviekben 15-30 percbe is telhet megtenni.

Ha a dóm tetején sétálunk vigyünk egy biztos, csúszásmentes cipőt mert kissé lejt (én láttam fent hölgyeket tűsarkú csizmában topogni). Fent eltöltöttünk vagy fél órát mivel a napos idő miatt jó meleg volt és eléggé átfagytunk az árnyékban állva a sorban. A kilátás a városra meseszép, és ha szerencsénk van és tiszta az idő a távolban az Alpokat is látni.

Miután lejöttünk a Dóm tetejéről már elég éhesek voltunk, így a Milánóban járt ismerősünk által ajánlott Pizzeria Da Zero felé vettük az irányt. Sajnos útközben lemerült a telefonom, Ádámnak pedig nem működik valamiért külföldön a mobilnet, így kénytelenek voltunk a repülőtérről elhozott papír alapú térképre hagyatkozni. Nekem személy szerint nincs bajom a sima térképekkel, de aki valaha járt Olaszországban és láttot térképet tudhatja hogy minden kis utcának van neve és mindegyik úgy kezdődik hogy Via valami, így elég sokat kell bogarászni ha valamit keres az ember.

Szerencsére sikerült megtalálnunk a pizzériát és csodálatos illat csapott meg minket ahogy beléptünk. Én odavagyok az olasz pizzáért, teljesen más mint ahogy itthon csináljuk. A tészta nem tökéletesen kerekre van nyújtva, a feltétek csak rá vannak dobálva, nincsenek elrendezve, minden olyan ahogy éppen sikerül. A tészta vékony, a széle ropogós, és feltétként olasz szalámikat és sonkákat pakolnak rá igazi mozarrelával megszórva és a kedvencemmel: articsókával. Természetesen mindezért ne is várjunk itthoni 1500 Ft-os árakat, ebben az étteremben 10-12 euró között volt egy pizza ára.

Teli pocakkal és átmelegedve már eléggé kijött rajtunk az álmosság, de még csak délután három óra körül volt és ki kellett használni az időt. Következő állomásunk a Sant'Ambrogio Bazilika volt, amely Milánó egyik legrégebbi temploma, a 11. században épült román stílusban. Ádám szerint elég nyomott volt a templom hangulata, ez betudható a sötétnek és az erős füstölő illatnak. Nem sok időt töltöttünk itt, mentünk is tovább a Naviglihez. Ide már metróval jutottunk el, mivel nagyon lejártuk a lábunkat.

A Navigli Milánó egyik csatornarendszere. A kis csatorna felett apró hidacskákon lehet átjutni. Nagyon hangulatos sétákat lehet itt tenni. Az épületek igazi olasz stílusban épültek spalettás ablakokkal, a házak aljában éttermek, koktélbárok voltak. Az egyik kis utcácskán bemenve egy épületbe jutottunk ahonnan kis kiállítótermek nyíltak, ahol helyi művészek árulták portékáikat. 

 

  

A sétálás után átmetróztunk a Santa Maria delle Grazie Bazilikához, amely Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájának ad otthont. Utóbbit nem olyan könnyű megtekinteni, mivel amikor mi mentünk nem lehetett már belépőt kapni aznapra, hogy megnézhessük (de az azt követő pár napra sem) szóval akit mindenképp érdekel, főleg főszezonban érdemes előre megvenni a jegyet interneten. A bazilika szerepel az UNESCO Világörökségi listáján, érdemes bemenni és megtekinteni belülről is.

Ekkor már este hat körül járt az idő, és nagyon elfáradtunk, így visszaindultunk a vasútállomásra és visszavonatoztunk a reptérre. A gép 22:20-kor szállt fel és indult velünk haza Budapestre.

Összefoglalva Milánó remek egy napos program, pont belefér egy kávé és egy finom olasz ebéd a városnézésbe. Ha valaki kicsit kíváncsibb, szereti a gallériákat, kiállításokat akár több napra is elmehet, mivel van bőven látnivaló.

Utoljára néhány pillanatkép rólunk mennyire jól éreztük magunkat. :)